徳川幕府【とくがわばくふ】- a Tokugawa-sógunátus
A 徳川幕府【とくがわばくふ】 avagy 江戸幕府【えどばくふ】 a japán történelem egyik legfontosabb időszaka, amely 1603-tól 1867-ig uralta Japánt. Nevezik még 近世【きんせい】-nek, azaz modern kor előtti időknek is. Ez volt az utolsó sógunátus.
Az ezt megelőző 安土桃山時代【あずちももやまじだい】azzal ért véget, hogy 徳川家康【とくがわいえやす】1600-ban a sekigaharai csatában (関ヶ原の戦い【せきがはらのたたかい】 legyőzte 豊臣秀吉【とよとみひでよし】híveit. Még három évbe került, hogy teljesen 1603-ban kapott shōgun (将軍) rangot. Ezután a harc után hosszú békeidőszak következett. Ugyanebben az évben március 24-én alapította meg a sógunátust.
Az első száz évben elzárták az országot a többi országtól, megszilárdította a konfuciuszi elveken alapuló kasztrendszert. A pénzügyi gondok, a társadalmi rétegek elégedetlenkedései és a külföldi nyomás gyakorlatilag előkészítette a terepet a Meiji-restaurációnak (1868).
A 将軍【しょうぐん】a katonai vezető, de gyakorlatilag ők az ország aktuális vezetői, a császártól kapják a kinevezésüket. A szó maga a rövidebb formája a 征夷大将軍【せいいたいしょうぐん】 szónak, amely hozzávetőlegesen azt jelenti, hogy a parancsnok, aki a barbárok ellen harcoló seregeket vezeti.
Ekkoriban négy társadalmi osztály volt (士農工商【しのうこうしょう】vagy 身分制【みぶんせい】)
- 侍【し】- samurai
- 農【のう】- földművelő paraszt
- 工【こう】- mesterember
- 商【しょう】- kereskedő
Valójában azonban nem mindenki szerepel ebben a négy osztályban, vannak még:
- buddhista és shintō szerzetesek vagy udvari nemesek (公家【くげ】)
- kitaszítottak (穢多【えた】)
- városőrök, utcatakarítók, szórakoztató népek, szolgálatra eladott emberek (非人【ひにん】)
Utóbbi két csoport külön falvakba szorítva élt, ezért egy idő után ők együtt voltak a 部落民【ぶらくみん】 osztály tagjai.
Samurai volt az ország lakosságának 7-8%-a, ez volt a harcos osztály, a feudális uralkodót védték, bár mivel ez a korszak eléggé békés volt, sok dolguk nem volt. Az uralkodó fizette őket, de nem lehetett saját földjük, mert az csökkentette volna az uralkodótól való függést. Általában a daimyō kastélyának környékén éltek, kis városokat kialakítva a városon belül (sok mai városban megmaradtak egész jó állapotban levő negyedek).
A nőknek alá kellett vetniük magukat a férjük akaratának, de ahogy idősödtek és meghalt a férjük, úgy ők lettek az örökösök és a családfő. A házasság nem szerelmi alapon történt (ahogy ma sem mindig) az ekkori Japánban. Úgy szervezték a házasulandókat össze, hogy az erősítse mindkét oldali családot. A nők nem csalhatták meg a férjeiket, viszont a férfiak között a félrelépés elterjedt volt. A válás ismert fogalom volt, főleg az volt gyakori, hogy elszegényedett férfitől válik el a felesége és tér vissza az eredeti családjához.
Az anyagi konfliktusok forrása az volt, hogy a samuraiok fizetése nem emelkedett, miközben egyébként minden termék drágábbá vált, így a samurai családok eladósodtak a pénzesebb kereskedők felék. Utóbbi osztály viszont nem mutathatta meg a vagyonát, mert az törvénysértés volt és csak a samurai családoknak volt szabad. Néhányan megkérdőjelezték a konfúciuszi tanokat és ez a társadalmi alapok változásához vezetett.
Falusi területeken az új, modernebb eszközök a sok paraszt meggazdagodását eredményezte, ami miatt egyesek eladósodtak a másik, tehetősebb családok felé és sok család elvesztette a területeit. Néha viszályok keletkeztek a falu elitjének irányába.
A 幕府【ばくふ】a 幕藩体制【ばくはんたいせい】rövidebb formája, aminek jelentése a sógunátus alatti feudális rendszer.
外様大名【とざまだいみょう】, azaz külső(s) daimyōk is voltak az országban, akik nem tartoztak a sógunátusba, de 徳川家康【とくがわいえやす】 kegyes volt velük és később, a XVII. század közepén jelentős hasznot húztak a kereskedelemből. Ők harcoltak a sógunátus ellen és lettek később felelősek annak bukásáért és az 1868-69-es 戊辰戦争【ぼしんせんそう】háborúért.
A 親藩【しんぱん】daimyōk a shōgun rokonai, de nem minden rokonból lett shinpan. A nem rokon daimyōk neve 家門大名【かもんだいみょう】volt.
Spanyol és portugál misszionáriusok hozták el az 1500-as és 1600-as években az országba a kereszténységet. Nyíltan vállalhatták eleinte a vallásukat a betérők, de 1587-ben 豊臣秀吉【とよとみひでよし】kiadott egy parancsot és kitiltotta a vallást az országból, figyelmeztetésképpen pedig kivégzett 26 keresztényt Nagasakiban. A Tokugawa-sógunátusban erősödött a tiltás, úgy tartották, hogy a vallás a felelős sok hőzöngésért. A 島原半島【しまばら】félszigeten, az 1630-as évek végén több ezer keresztény hitű japánt végeztek ki. Innentől kezdve volt jelen a titkos kereszténység, mint társadalmi jelenség, ahol a Szent Mária-szobrokat Kannon-szobroknak álcázták, az imákat pedig buddhista kántálásokká alakították. Bár a Meiji-restauráció után szabad vallásgyakorlat volt, nem nőtt jelentősen a Japánban élő keresztény hívők száma, a mai napig kb. 1%-át teszik ki a társadalomnak és a keresztény ünnepeket teljesen félremagyarázva tartják (lásd a karácsonyi szokásokról szóló posztot, vagy a teljesen kamu papok által vezetett nyugatias esküvőket például). Towada városában például még egy sírt is találunk, ahol állítólag Jézus nyugszik, mert a történetek szerint oda menekült és élte utolsó éveit.
A korra jellemző a zárt ország, a 鎖国【さこく】, amelyben külföldiek nem léphettek az országba és a japán embereknek tilos volt engedély nélkül elhagyniuk azt, mely szabály megszegéséért halálbüntetés járt. Addig tartott ez a szabályozás, amíg Matthew Perry kapitány meg nem érkezett 1866-ban a fekete hajóival, amely után fellendült a kereskedelem a külföldiekkel. Mindazonáltal holland és kínai kereskedőkkel való üzletelések engedélyezettek voltak Nagasakiban. Szintén a környéken egy prefektúrának engedélyezett volt a kereskedelem Koreával, illetve egy másiknak Kagoshima környékén a Ryūkyū szigetekkel, Hokkaidōn pedig az ainu népekkel.
A késői Tokugawa-sógunátus neve 幕末【ばくまつ】, amely 1853-tól 1867-ig tartott. Ekkor Japán befejezte az elszigetelődő politikát és feudális sógunátusból átalakult Meiji-kormánnyá.